Látópont lettünk
A gerincprogram:
KÖSZI, hogy érdeklődsz irántunk! A KÖSZI (Közép-dunántúli Szövetség az Ifjúságért) 1998-ban alakult több Balaton-felvidéki ifjúsági szervezet együttműködésének eredményeként. Célunk a fiatalok megtartása és letelepedésük segítése. Fontos számunkra, hogy tagszervezeteink és partnereink között segítsük az információáramlását, a tudás, az ötletek megosztását, a kapcsolattartást. Olyan programokat vállalunk fel, melyek a térség fiataljai számára fontosak, hasznosak, vagy egyszerűen örömöt szereznek, lendületet adnak. Mindezek alapját a gondosan megtervezett és tudatosan megvalósított ifjúsági stratégiánk adja Készüljetek, mert tőlünk csakis feltöltődve, lelkesen, fiatalos lendülettel és jobbnál jobb ötletekkel érkezhettek haza! Mire számítsatok? 1, Megtudhatjátok hogyan is készül egy ízig-vérig közösségi alapú ifjúsági stratégia, ami aztán beépülve a Helyi Vidékfejlesztési Programba komoly pénzügyi hátteret is jelenthet a fiatalok megtartásához. Ennek kapcsán bepillantást nyerhettek az Ifjúsági Kulcsfigura, illetve az Ifjúsági Inkubátor programunkba. 2, KORLENYOMAT mintaprogramunkkal bemutatjuk nektek, hogyan tudtunk fiataljainkkal megmozdítani, aztán öt éven keresztül közösségi aktivitásra serkenteni egy egész települést. A közösségfejlesztés módszereinek alkalmazásával a lakosság aktív bevonásával „korlenyomat” készült a településről, annak értékeiről, lakóiról és azok helyi tudásairól. Mindez kiindulópontként szolgált egy közösségi tervezési folyamat lebonyolításához és újszerű utakat nyitott a kulturális turizmus fejlesztéséhez is. Ha nem hiszitek, gyertek és járjatok utána! 3, Nem mehettek úgy haza, hogy meg ne ismernétek az idén 10 éves Pannon Ifjúsági Értékőr Hálózat tevékenységét és eredményeit. „Fiatalok és lelkesek. Helybeliek és nagyon elszántak. Szinte mindent tudnak, és szeretnének itt maradni. Pontosabban ott maradni, ahol születtek és fiatal felnőtté váltak. De nem csak beszélnek erről, hanem immár a tettek mezejére léptek. Kik ők? Hát az értékőrök…” Ma már több mint ezer fiatal értékőrünk tevékenykedik szerte a Kárpát-medencében. Legyetek Ti is értékőrök! „KincsesHáz” Pannon Ifjúsági Népfőiskolánk segít ebben (is). J 4, Ahogy közeledtek hozzánk rögtön látni fogjátok, hogy otthonunk Taliándörögd, a Dörögdi-medence, és a Művészetek Völgye szemet gyönyörködtető, csodás táji környezetben helyezkedik el. Amit viszont messziről nem láthattok, azt a számtalan kis „rejtett” csodát, mi szívesen bemutatjuk Nektek egy falusétán. Ha szerencsétek lesz, talán még a Szőke Bandival is összefuthatunk néhány mondat erejéig az Ősök Házában. Szeretettel hívunk és várunk Benneteket!
Kinek ajánljuk?
Szeretettel ajánljuk aktív fiataloknak, fiatalokat segítő felnőtteknek, közművelődési, kulturális szakembereknek, civil szervezeteknek és nem utolsó sorban településvezetőknek.
A településről:
A Bakony és a Balaton-felvidék határvonalán, a Dörögdi-medence nyugati szélén a Dél-Bakony lábánál fekvő Taliándörögd, egy 655 lélekszámmal rendelkező település. A XX. század végéig zsákfalu volt, kizárólag Kapolcs irányából lehetett megközelíteni, (bár meg kell jegyezni, hogy 1945 előtt Szőc, Halimba, Sáska, Öcs felé szekérutakon és gyalogosan is nagy volt a forgalom, ezt bizonyítja a falu kettős központi tere, amelyből az egyik állatvásártérként és piacként is üzemelt, a másik pedig a szekeres forgalom felkészülését szolgálta bognárral, kocsmával, asztalossal, szíjjártóval stb.) A 2000-es évek elején Öcs irányába is kiépült az aszfaltos út, mely ugyan tömegközlekedésre és erősebb forgalomra nem alkalmas, de a település elérhetőségét megkönnyíti. Taliándörögd közös önkormányzati hivatalt működtet a környékbeli településekkel, melynek központja Monostorapáti. A településen Közösségi Ház működik. A faluban élő gyerekek a Kerekfenyves Óvodába és a Művészetek Völgye Általános Iskola helyi tagintézményébe járnak 4. osztályos korukig.