top of page

Fiatalok és lelkesek. Helybeliek és nagyon elszántak. Szinte mindent tudnak, és szeretnének itt maradni.

Pontosabban ott maradni, ahol születtek és fiatal felnőtté váltak. De nemcsak beszélnek erről, hanem a tettek mezejére léptek.

Kik ők?

Hát az értékőrök…

A 2021-es év az értékőrök világában

Értékek Iskolája III.

2021.10.19-20.

A résztvevő iskolák települései:

- Monostorapáti

- Halimba

- Devecser

- Balatoncsicsó

- Tótvázsony

2021.09.25.-27.
 

Látópontok találkozója

Taliándörögdön

Látópont néven szerveztek 2 napos tanulmányutat, melynek a KÖSZI adott otthont.

A projekt célja, a közösségi művelődésének fejlesztése, népszerűsítése, az utánpótlás biztosítása érdekében fiatal szakemberek számára szakmai programok szervezése.

Az első nap délelőttjén a Magyar Közösségépítők Értékszövetsége Egyesület Látópont címeket adott át a Dunántúlról sikeresen pályázó szervezeteknek.

Országosan mintegy 50 szakmai szervezet vált jogosulttá a Látópont cím viselésére, melybe a KÖSZI is beletartozik.

Ezek után a résztvevők megismerkedhettek Taliándörögd településével és a KÖSZI-vel.

A második napon, pedig közös műhelymunka keretein belül a résztvevők megoszthatták egymással gondolataikat, hogy milyen is egy jó tanulmányút.

értékek iskolája III.
2021 látópontok

Értékőr Hálózat bemutatkozása

Bakonyjákón

2021.09.25.

2021 értékőr bakonyjákó

2021.06.26-28.